- a reformáció irányzatai
o Luther kezdetben csak a keresztény egyházat akarta megváltoztatni, átalakítani, de végül a keresztény egyházon belül egyházszakadás következett be
- ebben szerepe volt annak is, hogy a pápa 1520-ban kiközösítette, és eretneknek nyilvánította Luthert
- a korábbi gyakorlathoz ragaszkodók alakították a katolikus egyházat
- főleg Dél-Európában, Bajorországban, Lengyelországban maradt erős
- élén a pápa áll
- az új irányzatokat protestáns egyházaknak nevezzük
- protestálni azt jelenti tiltakozni, Lutherék tiltakozására utal a kifejezés
- azonban a lutheri elveket vallók között is hamar nézeteltérések alakultak ki egyes kérdésekben
- végül négy nagyobb protestáns egyház jött létre
- Miért alakultak ki egyből irányzatok?
- a reformáció valamilyen szempontból minden réteget magával ragadott, de mindenki mást helyezett a tanok középpontjába
- minden réteg úgy értelmezte a papság feleslegességének elvét, ahogyan érdekeinek legjobban megfelelt
o a tartományfejedelmek rögtön arra gondoltak, hogy ha nincs szükség az egyházra, akkor az egyház birtokait szét lehet osztani
o a polgárság ezzel szemben úgy gondolta, hogy az egyház hiányában az ünnepek is megszüntethetők, vagyis dolgozni lehet azon napokon is, és az adományozás is feleslegessé válik
o a parasztságnak az kedvezett leginkább, hogy így nem kellett volna tizedet fizetnie
o evangélikus (lutheránus) irányzat
- Luther elveinek követői az evangélikus irányzatot alakították meg
- az északi és a középső német területeken és Skandináviában terjedt el
- főleg a fejedelmek és a gazdagabb nemesek körében terjedt, akik az egyházi birtokokra szerették volna rátenni a kezüket, ha már egyházra nincs szükség
o református (kálvinista) irányzat
- az azt elindító lutheri irányzatból indult ki, a vallás kiterjesztője Jean Calvin, magyarosan Kálvin János volt
- jellemzői
- Kálvin egyszerű és szegény egyházat hozott létre
o olcsó, ésszerűen berendezett egyház, a templomok pompájával élesen szembefordulnak
- a kálvinizmusra jellemző hívő a nem kételkedő és nem alkuvó ember, aki fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy betöltse azt a hivatást, amire Isten megteremtette
o a vagyont nem az élet élvezetére kell fordítani, hanem a közösség és az egyén javára újból befektetni
- elterjedése a polgárság körében volt a legnagyobb és a legvárosiasabb területen, Svájcban, Németalföldön és Franciaország egyes részein, majd később Magyarországon is
o újrakeresztelkedők irányzata
- mint minden egyházi reformmozgalom idején kialakult egy irányzat mely a vagyoni egyenlőségek megszűntetését tűzte ki célul
- főleg a népi tömegek, a parasztság körében terjedt
- azt gondolták, hogy az ember csak felnőtt fejjel dönthet tudatosan a hite mellett, így akkor keresztelkedtek meg, innen a név (valójában nem újrakeresztelkedtek, csak felnőtt korban)
o szentháromságtagadó vagy unitárius irányzat
- az egyistenhit nevében megkérdőjelezték Krisztus isteni voltát és a Szentlélek létét
- hasonlított a kálvinizmushoz, szintén a polgárság körében terjedt
- Calvin elfogatta az irányzat vezetőját, Miguel Servetot és kivégeztette – Vajon miért?
- a születő vallások közt nagy volt a verseny a hívekért, két, hasonló tömegbázist megcélzó irányzat nem férhetett meg hosszú ideig egymás mellett, Kálviné volt az erősebb
- elterjedése
- az üldöztetés után Lengyelországban és Erdélyben alakult ki unitárius közösség
- katolikus megújulás
o a katolikus egyház természetesen nem nézhette tétlenül a reformáció folyamatát, reagálniuk kellett
o Milyen módon lehetett a „lelkeket megmenteni” a katolikus egyház számára?
- erőszakosan is fel lehetett lépni
- az inkvizíció felélesztése
o Mi ez az inkvizíció?
- egyházi törvényszék, melynek feladata volt az eretnekek kinyomozása és megbüntetése
- célja a tévtanok felszámolása, a lelkek visszahódítása
- érvekkel: megmutatni a híveknek, hogy a katolikus vallással jutnak el a mennyek országába
- jezsuita rend létrehozása
o egy speciális szerzetesrend, melynek célja a hívek visszahódítása a katolikus egyház számára
o rendkívül tanult, művelt, a Bibliát nagyon pontosan ismerő szónokok voltak
o anyanyelven prédikáltak
o magas színvonalú iskolahálózatot hoztak létre
o ők azok, akik fel tudják venni a versenyt a protestáns prédikátorokkal
o rettegettek voltak, mert egy idő után megkapták az inkvizíció működtetésének a jogát is
- a katolikus egyház is változtat
o megtiltják a búcsúcédulák árusítását
o a legfontosabb a papság fegyelmének a helyreállítása
- a pápaság elsődleges feladata a szolgálat, a hívek lelki gondozása
- kimondják az egyházi méltóságok halmozásának tilalmát
- az egyházfőnek saját egyházterületén kellett tartózkodnia, felügyelnie kellett a vallási életre, s a teológia oktatására
o papnevelő intézetek, iskolák felállítása – a katolikus papok új generációja így már műveltség és szónoki képességek terén is fel tudta venni a versenyt a protestáns prédikátorokkal
o a könyvnyomtatás nagyobb használata
o zarándoklatok, búcsújárások, körmenetek tartása
- a barokk
o az ellenreformáció megjelenésével vette kezdetét az új művészeti stílus, a barokk megjelenése és elterjedése
o a katolikus egyháznak az egyszerű hívőket el kellett kápráztatni és ráébreszteni a római katolikus Anyaszentegyház hatalmára és nagyságára
o a barokk építészet legfőbb alkotásai egyértelműen a templomok: ezek a monumentális építmények rendkívüli díszítettségükkel, aranyozásaikkal, márványdíszeikkel próbálták ezt elérni
- vallásháborúk
o a reformáció utáni évtizedeket a vallásháborúk és vallási konfliktusok jellemzik Európában
o az inkvizíció brutalitása is ekkor éri el tetőpontját
o a rendkívül nagy pusztítást okozó harmincéves háború is vallási alapon tört ki
o a Szent Bertalan-éjről a könyvben is olvashatunk