- Marius hadseregreformja
o Marius az a hadvezér, aki az elszegényedő parasztság és a hadsereg problémáinak megoldására egy reformot hozott
o Marius hadvezérként jól érezte a hadsereg problémáját
- a numídiai háborúban a válság élesen kiütközött
- Numídia Róma szövetségese volt, melynek belviszályaiba kellett Rómának beavatkozni
- Jugurtha, a numídiai király egyszerűen lefizette a római légiókat akik kudarcokat szenvedtek
- a szenátus Mariust nevezte ki új parancsnoknak, aki ekkor szembesült a problémával
o Marius reformjai
- a korábbi paraszti hadsereg helyett zsoldosseregeket szervezett
- a zsoldosseregek
- főleg vagyontalan római polgárokat toborzott
- a katonák 16 évig szolgáltak zsoldért és ellátásért
- a leszerelés után a katonák földet kaptak veteránként a meghódított provinciákban
- bevezette a rendszeres kiképzést
- egységes ruházatot és fegyverzetet vezetett be
- ekkorra alakul ki a filmekből is ismert fegyelmezett, egységes látványt nyújtó, légiókként vonuló római hadsereg
o Marius reformjának más hatása is volt
- korábban a szenátus nevezte ki ide-oda a római hadvezéreket, most a zsoldosseregeknek állandó parancsnoka lett
- az új seregek egy idő után már nem a római államnak, hanem saját hadvezérüknek tartoztak hűséggel
- hiszen tőle kapták fizetésüket, leszerelésükkor a földbirtokot
- vagyis nagyban nőtt a hadvezérek szerepe Rómában
o Mariushoz kötődik még egy változás
- Marius volt az első a római történelemben, akit többször is megválasztották consulnak
- eddig csak egyszer lehetett valaki consul
- ez az egyeduralom kialakulása felé tett fontos lépés
- Sulla diktatúrája
o az, hogy a hadvezéreknek egyre nagyobb a szerepe és hogy valaki több évig is lehet consul és ezáltal az egyeduralom kialakulása felé tart Róma leginkább Sulla diktatúrája mutatja
o Sulla története
- keleti ghadjáratra küldték, de leváltották
- ezt nem vette tudomásul, hanem seregével Róma ellen vonult
- nagy vérfürdőt rendezett Rómában az ellenfelei között
- ez az első alkalom a gall támadás óta, hogy Rómában harcok folynak, de most nem külső ellenség, hanem egy római hadvezér vonul sereggel a városba
- egy halállistát készíttetett
- aki ezen rajta volt, azt bárki büntetlenül megölhette, a feljelentő részesedést kapott a megölt vagyonából, a többi az államnak jutott
- Sulla természetesen személyes politikai ellenfeleit irtotta ki ilyen módon
o három év után kicsit megmagyarázhatatlanul lemondott a hatalomról