- a felvilágosodás a polgári világhoz kötődik
- a középkori merev szabályokkal, kötöttségeivel szemben jött létre
- a mozgalom vezetőinek célja az volt, hogy a világot „az irracionalitás, a babonák és a zsarnokság hosszú időszaka után a fejlődés útjára vezessék”
- a hagyományos intézmények, szokások és erkölcsök kritikai megkérdőjelezése jellemezte
- a legtöbb most felsorolt követelésük ekkor került bele az emberi gondolkodásba és a mai napig érvényes, nagyban a felvilágosodás gondolkodói teremtették meg a mai világunk alapját
- az egyház ellen
o a tudatlanság, a babonák, a vak engedelmesség ellen, amiket az egyházhoz kötöttek
o elsősorban az egyház szervezetét támadták
o az egyházat a hagyományos hatalmi szervezettel is azonosították, hiszen az egyháznak nagy szerepe volt az államok működésében
- fontos követelésük, hogy válasszák szét az államot és az egyházat
- az egyház csak a hívekkel foglalkozzon, de az állami kérdésekbe ne szóljon bele
- ne hozzon az állam egy olyan törvényt, amit a Bibliával indokol meg
o a felvilágosodás alakjai között mégis kevés ateistát, istentagadót találunk
- többségük inkább valamilyen módon egységbe akarta hozni a tudományt és a vallást
- az emberek közti születési különbségek ellen
o Hogyan nézett ki a középkor társadalma?
- az egyes csoportokba születők más és más jogokkal rendelkeztek
- egy nemes kisbabáról már születésekor tudhatjuk, hogy adómentes lesz, szabad ember lesz, joga lesz eljárni a parlament üléseire és ott beleszólni az állam életébe
- egy jobbágy kisbaba ugyanakkor nem lesz szabad, robotolnia kell és terményjáradékot adni a földesurának, és az fog felette bíráskodni
- számunkra már természetes, hogy ma mindenki azonos jogokkal születik, ezt a felvilágosodás gondolkodói kezdték követelni
- legyen egyenlőség a törvény előtt: ugyanazok a törvények vonatkozzanak nemesre és jobbágyra és ugyanazon a bíróságon vizsgálják ki az ügyüket
o ahogy az előbb megbeszéltük, a természettudományos logika mentén tették fel a kérdéseiket:
- Miért nem fizetnek adót a nemesek? Mi igazolja ezt a jogukat?
- Miért létezik jobbágyság? Ez a leghatékonyabb módja a gazdaságnak? Ha nem hatékony, vagyis az ész érvek alapján tudunk jobbat, akkor meg kell szüntetni.
- a gazdaság kötöttségei ellen
o a jobbágyi függés és az ehhez kapcsolódó tizedfizetés, robot, a nemesi adómentesség
o a céhek, belső vámok
- a céhekre emlékezhetünk: nagyon szigorúan szabályoztak mindent: hogyan kell elkészíteni az árut, mennyiért lehet adni, még tüsszenteni sem lehetett, mert az reklámnak számított
- a felvilágosodás gondolkodói úgy vélték, hogy legyen verseny az egyes műhelyek között: aki olcsóbban, jobb minőségű árut készít, azt veszik majd az emberek
- az írott alkotmányért
o az alkotmány egy társadalom életét meghatározó alaptörvény
o addig sok helyütt ilyen nem létezett és a hagyományok alapján működött az alkotmány
- ha írott alkotmányt hoznak azzal nehéz visszaélni, az arisztokrácia nem fér hozzá
- ezzel a királyok korlátlan hatalmát is megpróbálták visszaszorítani
- az alapvető emberi szabadságjogok bevezetése
o alapja, az a hit, hogy minden ember egyenlőnek és szabadnak születik
o ebből következően követelték a törvény előtti egyenlőséget, amire az előbb már utaltunk
o mindenkinek joga van szabadon szólni, gondolkozni
- a szólásszabadság ma is olyan alapvető jog, ami mindenkit megillet, és sok vita van ezzel kapcsolatban
- Mi korlátozza a szólásszabadságot?
o a másik ember jó hírnévhez való joga
o hazugságot terjeszteni nem szabad, az büntetendő, de valaki a személyes véleményét kifejezheti bármiről
- ez nem volt így korábban: az uralkodók bírálata akár felségsértési pert és halálos ítéletet is vonhatott maga után
o további egyéni szabadságjogok
- vallásszabadsághoz való jog
- szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga
- az isteni felhatalmazás alapján uralkodó királyok ellen